Videók

Walker Myrick soha nem ismerhette meg ikertestvérét, mert Willis szülés közben elhunyt. De ez a tragédia nem akadályozta meg a 9 éves kisfiút, hogy ne látogassa meg testvérét a temetőkertben.
Egy ukrán falu közelében az emberek értesítették az állatmentőket, hogy sérült kutya fekszik a vasúti sínek között. Az információk szerint egy kutyáról volt szó, csakhogy az áldozatot társe nem hagyta magára! A sérült kutya mellett ott volt még egy kutya.
Egy kiváló énekhang mindig kivívja magának a neki járó dicséretet mindazok részéről, akiknek alkalmuk nyílt legalább egyszer meghallgatni azt. Ennél már csak az lehet lenyűgözőbb, ha egy testből két profi hang is feltör – az alábbi videóban ennek a csodának lehetünk szem- és fültanúi.
Általában a kecskéket unalmas állatoknak tartják, idejük nagy részét, pihenéssel és legeléssel töltik. Pedig ők is tudnak humorosak lenni, erről láthatunk most egy rövid videó válogatást. Egyik vicces hangot ad ki, másik első két lábán jár, és olyan is akad, aki eltudja játszani, hogy meghalt.
Kizomba az egyik legnépszerűbb modern tánc, amit rendszerint párban szoktak táncolni. Azonban ezek az elbűvölő hölgyek bebizonyítják, hogy akár csoportosan is megállja a helyét a Kizomba, miközben a tér közepén teljes összhangban együtt mozognak. A csábító csípőmozgásukkal azonnal magukra vonták mindenki tekintetét, nem véletlen, hogy teljesen ámulatba ejtette a nézőket az érzéki tánc.
Elnézve ezeket a lányokat, ahogy keményen tolják a gyakorlatokat, már szinte a látványtól érzi az ember a hasizmában a fájdalmat. És ez nem vicc! :) Persze a lányok játszi könnyedséggel, szisszenés nélkül hajtják végig a legkeményebb és különfélébb edzésfeladatokat! Érdemes megnézni, minden tisztelet kijár nekik a kemény munkájukért!
Ezt a különleges videót több, mint 100 millió ember nézte meg az évek alatt. Tudhat ez a kutya valamit, ha ennyi embert érdekelt egy ilyen felvétel, gondolhatjuk joggal. Nem is tévedünk nagyot, hiszen ez a kutya tényleg tud valamit: beszélni. Persze nem kell hatalmas szókincsre vagy nagy társalgásokra gondolni, de ahogy ez a kutya kimondja, hogy szeretlek, az igazán bámulatos!
Az aranyhörcsög puha bundájával, gombszerű szemeivel nem véletlenül az egyik legnépszerűbb házi kedvenc kisállat. A hörcsögök előszeretettel raktároznak minden eleséget, amit kapnak, ehhez pedig a pofazacskójukat használják szállításra.
Ez a tarajos sül internetezők millióinak ejtette rabul a szívét. Egyesek azt írták, hogy olyan cuki, hogy meg akarják ölelni. Ami persze nem tűnik egy túl jó ötletnek. No de miért imádják ennyien ezt a külsőre igen szúrós állatot? Tudni kell, hogy a Kemosabe névre hallgató jószág nagyon szereti a banánt és az alábbi videóban látható, hallgató hogy milyen hangot ad, amikor éhes.
Mikor Adrien és Stephanie Meriaux megtudták, hogy második gyermekükkel a lány terhes, nagyon boldogok voltak. Szerették volna ezt a jó hírt az egész világgal tudatni, s elkészítettek egy stop-motion filmet, ami mindent felfed.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Videók csatornájára